< VISSZA

Szép magyar ének - díszbemutató


magyar dokumentumfilm, 58 perc, 2018
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Petényi Katalin

Író: Petényi Katalin
Rendező-producer: Kabay Barna
Operatőr: Pap Ferenc, Tóth Zsolt, Csukás Sándor, Havasi József
Steadicam operatőr: Pap Dénes
Vágó: Szalai Károly

A vetítés előtt köszöntőt mond Petényi Katalin, a film író-rendezője, és Béres József, a film alapjául szolgáló kötet szerzője.

A Szép magyar ének filmet Béres József hasonló című daloskönyve ihlette, melynek kötetei és CD-je 2009 és 2016 kötött jelentek meg. A szerző szándéka az volt, hogy elvigye a családokba, baráti társaságokba az éneklés csodálatos örömét. A filmet megalapozó közvetlen előzményt a kötetek összevont, bővített kiadásának 2018-as megjelenése adta. A film a magyar népzene és népdal, a néptánc, továbbá szent énekeink gazdagságát, közösségformáló erejét, a hagyományok továbbélését mutatja be. A kamera elkíséri Béres Józsefet, a film főszereplőjét egyik erdélyi útjára, követi találkozásait adatközlőkkel, idős parasztemberekkel, a válaszúti tábor fiataljaival és a népzene és egyházzene legjelentősebb kutatóival, Kallós Zoltánnal, Almási Istvánnal, Bereczky Jánossal, Bubnó Tamással és Dombóvári Jánossal. Az alkotás ívét az adja, hogy a népi kultúra az adatközlőktől – akiknek mindez még az életformájuk természetes része volt – hogyan jut el a gyűjtők munkásságán keresztül a ma élőkhöz, különösen az ifjúsághoz.

Jegyár: egységesen 1100 Ft. Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztáraiban és az Interticket hálózatában.

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása